Szent-Iványi István korábbi külügyi államtitkár volt a Klubrádió Esti gyors című műsorának vendége, ahol elmondta: szerinte az, hogy a csehek és a lengyelek is lemondtak egy jövő hétre tervezett V4-es találkozót, azt mutatja, hogy „gyakorlatilag halódik” az együttműködés.
Szent-Iványi szerint a lemondásnak az a különlegessége, hogy Markéta Pekarová Adamová cseh házelnök igen kemény nyilatkozattal hárította el a részvételt. Hozzátette: tavasz óta számos visegrádi négyes egyezményt csendben, „fű alatt” elhalasztottak, inkább az volt a kivétel, amelyet megtartottak.
A SZDSZ-alapító úgy véli, ilyenkor teszik fel a szakértők a kérdést, hogy miért éri meg Orbán Viktornak ezt a politikát folytatni és a fő szövetségeseit is „elidegeníteni”.
Önsorsrontó az, amit a magyar kormány csinál
– fogalmazott Szent-Iványi István. Vétóval fenyegetőznek az újabb szankciós csomagoknál is, mintha szándékosan provokálni akarnák a többi tagállamot és a Bizottságot azzal, hogy semmiben nem működnek együtt, amíg meg nem kapják a pénzeket – vélekedett.
***
Röviden megjegyzem
Fontos leszögezni, hogy a cseh és lengyel házelnökök bojkottot hirdető nyilatkozatai a V4-ek házelnökeinek jövő péntekre tervezett pozsonyi találkozójára vonatkoznak, és nem a V4-csúcsra, amely a visegrádi országok állam- és kormányfőinek rendszeres találkozója. Ez azt jelenti, hogy a házelnöki szintű találkozó marad el, nem az állam- és kormányfői szinten tartott V4-csúcs.
a V4-ek házelnökeinek jövő péntekre tervezett pozsonyi találkozójára vonatkoznak, és nem a V4-csúcsra, amely a visegrádi országok állam- és kormányfőinek rendszeres találkozója. Ez azt jelenti, hogy a házelnöki szintű találkozó marad el, nem az állam- és kormányfői szinten tartott V4-csúcs.Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán